Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Hallottál már róla? - Nemzetközi Pí nap

Hallottál már róla? - Nemzetközi Pí nap

A nemzetközi π-nap a matematika egyik leghíresebb számának, a TT (pí) számnak az ünnepe. 

 

A π-napot 1988 óta március 14.- én ünneplik, mivel az aznapi dátum (03.14.) számjegyei két tizedesjegyig megegyeznek a matematikai π értékével.

 

A titokzatos (π) már az ókor óta nagyon sokat szerepelt különböző összefüggéseiben. Ez a szám 3,1415926535…-tel kezdődik és a végtelenségig tart, egyúttal a matematikában és a fizikában használt transzcendens szám. 

Az Euklideszi geometriában a kör kerületének és átmérőjének arányaként határozzák meg.

Számos érdességet is hordoz azonban, például ha összeadjuk az első húsz tizedesjegyét, 100-at kapunk eredményként.

Ha összeadjuk az első (6+6) × (6+6), tehát 144 tizedesjegyet, akkor 666-ot kapunk.

A széles körben ismert 3,14 mint a π századokra kerekített értéke teljesen megegyezik a március 14. angol dátumozásban használt 3/14 formájával.

Érdekesség, hogy 1879-ben ezen a napon született Albert Einstein és 2018-ban ezen a napon halt meg Stephen Hawking.

Ha ez nem lenne elég, irodalmi vonatkozása is van, íme egy pí vers, melynek a szavai annyi betűből állnak, amennyi a következő tizedesjegy:

 

Szász Pál - Pi vers:

„Nem(3) a (1) régi(4) s(1) durva(5) közelítés(9),
Mi(2) szótól(6) szóig(5) így(3) kijön(5)
betűiket(8) számlálva(9)
Ludolph eredménye már,
ha itt végezzük húsz jegyen.
De rendre kijő még tíz pontosan,
azt is bízvást ígérhetem."

 

 

Az oldal tetejére